A kínai metafizika klasszikus alapművei
Műfajukat rendszerint már a címükből kiolvashatjuk.
A 經 jing szó láncfonalat, a szövet hosszanti szálát is jelenti, képjele valamilyen útvonalat követő szálakat, vezérfonalakat ábrázol, így az ősi művek címében fordítható útmutatóként is. Később, a Han-korban az egybegyűjtött, összefűzött jelentős, nagy becsben tartott filozófiai ill. vallási művekre kezdték használni ezt az elnevezést. Ennek elterjedt fordításai: kánon, klasszikus, (szent) könyv. Először a konfucianizmus szent műveit gyűjtötték egybe, később a taoizmus és a buddhizmus legjelesebb alkotásait is – bár ez utóbbiakra inkább zang (藏 tárház) kifejezést használták. Idővel sokkal hétköznapibb, profánabb lett a jing, a különböző mesterségekre, szakmákra vonatkozó fontosabb műveket is kezdték így nevezni.
A hétköznapibb könyvekre használt kifejezés a 書 shu, ami a tudósok nyolc jelképének egyike. Írásjele egy tollat tartó kéz, amint vonalakat húz – kifejezve az írás folyamatát.
Nem ritka a téma verses, rímes formában megfogalmazott, hosszadalmas leírás sem – ezt a fu (賦 prózavers) kifejezéssel illetik. E művek értelmezése gazdag szókincsükből és költői megfogalmazásaik miatt nem könnyű, de annál művészibb, érzékletesebb módon tudják átadni a tapasztalatokat, például egy táj jellemzésénél.