A Zhou-kortól a Han-korig (i.e. XI. század – i.sz. I. század)


 
A Shang- és Zhou-korban egy hely kiértékelését alapvetően cickafarkkórók és teknőchéjak repedései alapján végezték – ún. Zhan Bu 占卜 jóslással. A卜 jel a jósláshoz, sorselemzéshez használt teknőspáncél repedéseit ábrázolja, 占 jele pedig ezek szóra bírását (口 kou, száj) ábrázolja. A repedések mellett a csillagok állását és a környező táj arculatát is vizsgálták, hogy eldöntsék, vajon a körülmények kedvezőek-e. Az időszerűség fontossága elválaszthatatlan volt a hely adta lehetőségektől, együtt határozták meg a felmérés eredményét. Az i.e. X. századból származó verseket is tartalmazó Dalok könyve (诗经 Shijing) így örökítette meg a Chu fejedelemség fővárosának és a – központi szerepet játszó – fejedelmi palotának építését (50. vers: A Ding magasan ragyogott / 定之方中 Ding Zhi Fang Zhong, Szabó Magda fordítása – bár a nevek pinyin átírásban szerepelnek):
„A Ding magasan ragyogott,
amikor dologba fogott,
s ahogy a nap-állás szabta,
első lett a Chu palota.
Beültette mogyoróval,
gesztenyével meg lakkfával,
lantnak való katalpával.

A rom tetejére lépett,
hogy lássa a Chu vidéket,
nézett Chu-ba, nézett Tang-ba,
árnyas hegyre, árnyas dombra,
szederfáit vizsgálgatta,
jót jósolt a teknőc héja,
áldást mutatott páncélja.”

Ha a Ding csillagzat (定, amely a 13. holdház, a Yingshi régi neve; a nyugati csillagászatban a Nagy Pegazus négyszögként ismerik) középen állt („magasan ragyogott”), akkor az időpont szerencsés volt a főváros építésének elkezdésére. Napóra segítségével pedig meghatározhatták a kedvező tájolást.
E megfigyeléseken alapuló építési szabályokat végül a Kaogong ji (考工記 Mesteremberek kézikönyve) című műben foglalták össze. Az építők számára egy ács-kézikönyv, a Lu Ban Jing (魯班經 Lu Ban klasszikusa) adott részletes útmutatást. Lu Ban 魯班 (i.e. 507-440) Lu tartományában élt kivételes kézügyességű ácsmester és földtudós találta fel a ma „feng shui vonalzóként” ismeretes távolságmérő eszközt. Követői készíthették fából, vasból, rézből, s különféle méretben, felosztással és funkciójától függően más-más elnevezéssel – összefoglaló nevük: Luban Chishi (魯斑尺式 Luban mércefajtái). A temetőket és sírhelyeket ugyancsak ezen elvek alapján alakították ki.
A legkorábbi feljegyzések szerint a sírokra gyakran az élők lakhelyeire használt kifejezéssel (宅 zhái) utaltak, valószínűleg a holtak lakhelyeinek tekintették azokat. E szerint legalább olyan fontosnak tartották, mint az élők otthonát.

Feltehetően ebben az időszakban kerülhetett sor a mágneses iránytű kidolgozására is, bár csak a Zhou-kor végéről (az ún. hadakozó fejedelemségek korából) van egyértelmű írásos emlék a használatáról. Han Fei Zi 韓非子, legista filozófus (kb. i.e. 280-233) említi művében, hogy az előző korok uralkodói egy mágneses elven működő eszköz – az ún. dél kormányzója (司南 si nan) – segítségével határozták meg a négy égtáj irányát. Tévesen azt feltételezték, hogy az északi-déli irányt egy mozgó mágnesvasérc merőkanál mutatta, a múzeumokban így is szerepeltetik a töredékekből „helyreállított” leletet, ám eddig nem került elő ilyen kanál. Mindazonáltal valamilyen csillagászati tájoló feladata lehetett, mert egy kör alakú aljzatból (az Ég jelképe), és egy nem mágneses fémből készült négyszögletű aljzatból (a Föld jelképe) állt, és a régészeti leletek tanúsága szerint rávésték az égtájaknak megfeleltetett ún. 24 hegy irányt, illetve a 28 holdházat/csillagképet (宿 xiu). A földtudósok (地理師 di li shi, szó szerint: a föld mintázatainak szakértői) ezt a tájolót alkalmazhatták a fengshui korai változata, a Xiangdi (相地 A föld feltérképezése) és a Xiangzhai (相宅 A lakhelyek feltérképezése) eljárásainál.

Az Ég és Föld kölcsönhatásaira, illetve a nyolc égtáj felől érkező qire vonatkozó megfigyeléseket a Tavasz-Ősz korszakig (i.e. 770-476) visszanyúló Tuzhai wuxing (圖宅五姓 Háztérképek az Öt Család számára) avagy Wuxing Zhai Fa (五姓宅法 Lakóhelyek módszere az Öt Család számára) néven rendszerezték, amely a yin-yang elvek, az öt változó állapot elméletének és a nyolc ősjel rendszerének átfogó gyakorlati alkalmazását jelentette, és alapjául szolgált a későbbi korok összetettebb módszereihez.

Fejlődött a naptárrendszer is: a korábban csak napok megnevezésére használt Jia-Zi és Gan-Zhi ciklusokat – feltehetően a hadakozó fejedelemségek korától kezdve – már alkalmazták évek, bizonyos esetekben pedig hónapok és órák megjelölésére is. Mivel ez egy összefüggő rendszer, nem lehet hol csak napokra, hol csak évekre alkalmazni; feltehetően mind a négy időegységet – óra, nap, hónap, év – eszerint számolták már a kezdetektől, ám az írásemlékek tanúsága szerint elnevezésben nem mindig használták rájuk a Gan-Zhi párokat.
A kínai zodiákusban szereplő állatok és a Földi Törzsek egyértelmű összefüggéséről legkorábban az i.sz. 80 körüli időszakból származó Lun Heng (論衡 Elmélkedés a mérlegelésről) c. mű tesz említést, bár a Dalok Könyve (180. vers, 吉日 Ji Ri) is utal finoman arra, hogy már a Zhou-korban volt kapcsolat a 12 állatjegy és az időszámítás között (sajnos az elterjedt magyar fordítás ezt nem tükrözi):

吉日庚午 既差我馬
„Jó nap a Geng-Wu 庚午 lóra kapni.”

A hadakozó fejedelemségek korában (i.e. 475-221) földtudománnyal, jóslással, álomelemzéssel, diplomáciával, alkímiával és gyógyítással foglalkozó rejtélyes vándor tanácsadók szolgálták a politikusokat és hadvezéreket mint fang shi (方師 a módszerek mesterei) a sikeres és hosszú élet reményét nyújtva. A hagyomány szerint tudásuk varázshatalmat adott nekik: forrásokat fakasztottak, hegyeket teremtettek, az évszakokat irányították, ködöt hoztak létre.
Ilyen tanító volt Gui Gu Zi (鬼轂子 Szellem-völgyi mester) is, egyike a legkorábbiaknak. Leghíresebb műve a születési időpont Gan-Zhi rendszerű felírásán és a Változások könyvén alapuló verseskötet – a Suan Ming Shu (算命術 A sors kiszámításának művészete) – amely a születési óra és év összefüggéseiből számított ún. sorscsillagok (命星 ming xing) segítségével értékeli ki az egyén életpályáját.
Ekkoriban élt és tevékenykedett Huang-shi Gong (黃石公 Sárga-szikla mester) is, aki az első fengshui klasszikust, a Zöld Tarisznya klasszikusát is írta. Liu Bang 劉邦 és Zhang Liang 張良 (i.e. 262-189) is a tanítványai közül való volt – az előbbi a Han-kor első császára lett; az utóbbi a békét teremtő katonai sikereiről, remek időzítéséről és varázslatos előrelátásáról vált híressé.

A Qin-korban (i.e. 221-207) behatóan tanulmányozták a hegyvonulatok és völgyek qi-vezető képességeit, felismerték a Föld erezetének (地埋 di mai), avagy a hegyek erezetének (山埋 shan mai) nevezett mintázatokat és feltüntették a térképeken. Ekkoriban épült meg a Nagy Fal is. Jelentős változások történtek a temetkezési szertartásokban, a holtakat fejjel nyugatnak helyezték a sírokba – feltehetően azért, mert a dinasztia keletre terjeszkedett, így őseik a szülőföldjük felé nézhettek. Továbbá a nyugat jelképezi a yin oldalt, a lenyugvást, a halált szemben az ébredést és a kezdetet szimbolizáló keleti yang oldallal. Az élők lakhelyeit továbbra is az észak-déli tengely mentén alakították ki. Tovább fejlődött a naptárrendszer is, beiktatták a földművesek számára szerfölött fontos fordulópontokat, a 24 évszakosztó pontot (節氣 Jie Qi).

A Han-korra (i.e. 206 – i.sz. 220) a vándor tanítók komoly társadalmi és politikai erővé váltak, széles körű ismereteik (csillagászat, földtudomány, jóslás, orvoslás stb.) miatt a császári udvar csaknem minden fontos ügyben alkalmazta őket. A Huainanzi 淮南子 című történelmi írásban említik, hogy az általuk gyakorolt művészet, a Kan Yu 堪舆 a világegyetemről alkotott tudás alapját jelentette:

堪天道也 舆地道也
„Kan az Ég Útja, Yu a Föld Útja.”

Ebben a műben foglalták továbbá egységes rendszerbe az előző korok filozófiai megközelítéseit (taoizmus, konfucianizmus, legizmus), valóságszemléletét a yin-yang és az öt változó állapot elméletéről, az égi és földi mintázatok elemzéséről, mitológiáról, természettudományokról és metafizikáról. A földtudományok és a csillagászat emberközpontúbbá vált, a környezetet a társadalomra gyakorolt hatásai alapján vizsgálták. Ugyanakkor a metafizikai elméletek fejlődésével még kifinomultabb részletességű térképek születtek a korábbi vázlatos, elnagyolt rajzolatokhoz képest. Ekkoriban kezdték alkalmazni a sárkányerek (龍脈 long mai) kifejezést is. A hangsúly a három világ (Ég-Föld-Ember) kapcsolatára, finom összefüggéseire helyeződött.
A hagyomány szerint Konfuciusz a Tavasz és Ősz korszakban írta meg Változások könyvéhez kommentárjait Tíz Szárny (十翼 Shi Yi) címen, a modernista történelemszemlélet szerint pedig legkorábban a hadakozó fejedelemségek, legkésőbb a Nyugati Han-dinasztia idején (i.e. 206 – i.sz. 24) jött létre a magyarázat tudósok közös munkája nyomán. A Han-korban született meg a Yijing egyszerűbb és gyorsabb pénzérmés jóslási módszere. Wu császár 漢武帝 reformja nyomán, i.e. 104-től jelenti az év első napját a téli napfordulót követő második újhold napja.



Felhasznált források: