A feng shui alapját adó jóslási, sorselemzési módszerek kidolgozásához, illetve az egész rendszer alapját adó ősjelek megalkotásához különféle varázslatos történetek fűződnek.

A hagyomány szerint a történelem hajnalán nomád törzsek éltek Kína területén, akiket a Három Fenség (三皇 San Huang) vezetett. Ezek kiléte forrásművenként eltérő, a legkorábbinak keltezett Nemzedékek könyve (世本 Shi Ben) című, i.e. III. évszázadból való írás Fu Xi, Shen Nong és a Sárga Császár hármasát jelöli meg. A Pangu-teremtésmítosz is említi az előbbi kettőt, mint a világ megalkotásában részt vevő és azt benépesítő négy nemzetség (四氏 si shi) sámánszerű vezetőit.
E wu (巫 sámánasszony), illetve xi (覡 sámán) néven ismert, különleges képességekkel bíró, szellemi úton járó egyénekhez fordult a kor embere, ha gyógyításra volt szüksége, netán álmait szerette volna megfejteni, vagy épp eljövendő eseményekhez kért útmutatást. Ők segítettek elhárítani a természeti csapásokat, megóvni a termést és a népet úgy, hogy a környezettel összhangban alakították ki a településeket, középületeket és szertartási helyeket. A legendák szerint parancsoltak a vizeknek és az időjárásnak, hegyeket mozgattak meg, ködöt teremtettek.

A Pangu-mítosz szerint az i.e. III. évezredben élt You Chao (有巢 Fészekrakó) és nemzetsége használta fel elsőként a környezetét lakhelyek kialakítására, megalapozva az építészet tudományát. Sui Ren (燧人 Tűzcsiholó) gyújtott tüzet elsőként, megteremtve a főzés és a fémművesség alapjait. Fu Xi (伏羲 Lesbenálló) az állatismeret, vadászat, halászat és a csapdaállítás titkát osztotta meg az emberiséggel, valamint az írás tudományát. Shen Nong (神農 Isteni Földműves) pedig a növénytermesztés és a mezőgazdaság alapjaiba, valamint a növények gyógyászati alkalmazásába avatta be népét. Őt leszármazottja, Yan Di (炎帝 Lángok Császára) követte a trónon; neve arra utal, hogy bevezette az irtásos-égetéses földművelést, és sokat háborúzott; emellett fejlesztette a zenét és hangszereket készített.
Később legyőzte őt a feltörekvő Huang Di (黃帝 Sárga Császár), aki sokat javított a nomád népek életminőségén – megtanította az embereket veszélyes vadállatok (pl. medve, tigris és különféle mitikus lények) háziasítására és tartására, ruhák, eszközök és járművek (kocsi, csónak) készítésére, nagy mértékben fejlesztette az építészetet, a zenét és az orvostudományt. A selyemszövést is ettől a kortól tartják számon, és tőle eredeztetik a császári sárga színt is, melynek viselése később az uralkodók előjoga volt. A hagyomány szerint uralkodása idején minden ember gyakorolta a Tao tanításait, beleértve a császárt is. Természettudományos és csillagászati megfigyeléseiből kiindulva kozmológiai és metafizikai elméleteket alkotott, lefektetve az asztrológia, a naptárrendszer és a fengshui alapjait.

A hagyomány az írás feltalálása mellett Fu Xinak tulajdonítja az ősjelek megalkotását is. Az elterjedt történet szerint a Mennyekben viszály tört ki, és ez felborította a világegyetem összhangját: pusztító özönvizet és veszedelmes lényeket szabadított a Földre. Fu Xi és nővére/mátkája, Nüwa (女媧 Asszonyok Asszonya) voltak az egyedüli túlélők, minden más embert elmosott az ár. A Kunlun hegységben leltek menedékre, ahol imáikat meghallgatva a Mennyek uralkodója, a Jáde Császár teremtő hatalommal ruházta fel őket. Agyagból emberalakokat gyúrtak, majd termékeny életet leheltek beléjük, újraalkotva az emberiséget. Nüwa egy ötszínű kő (más értelmezésben: öt színes kő) segítségével helyreállította Mennyek eredendő állapotát, egyensúlyt teremtve a világ zűrzavarában; ám végül nem tudott tökéletes munkát végezni. Az egyensúly ismét megbillent, s a Nap, a Hold meg a csillagok keringeni kezdtek, a folyók pedig azóta is a tengerbe ömlenek. Nüwa e tettével szoros kapcsolatban áll Fu Xi felfedezése is, miszerint egy sárkány-ló (龍馬 long ma) hátán látott különös mintázat alapján megalkotta a He Tu (河圖 Sárga-folyó terv) ábrát. Ez az ősjelek Ég előtti, avagy Korábbi Ég szerinti sorrendjét (先天八卦 Xian Tian Ba Gua) ábrázolja és a világegyetem eredendő, mozdulatlan, változatlan egyensúlyi állapotát jelképezi. Magukat a jeleket már eredetileg is ismerte, az Ég és a Föld tanulmányozásán keresztül ébredt tudatára létezésüknek s szerepüknek. Erről legkorábbról a Változások Könyvéhez írt kommentár, a Nagy Magyarázat (大傳 Da Zhuan) tudósít – az idézetben szereplő Pao Xi 庖犧 megegyezik Fu Xivel:

 

„Amikor az ősidőkben Pao Xi a világ felett uralkodott, feltekintett az Égre, szemlélte az Ég képeit, letekintett a Földre, és szemlélte a földi eseményeket. Megfigyelte a madarak és állatok rajzolatait, hogy ezek miként felelnek meg a helyzeteknek. Először önmagából, majd a dolgokból indult ki. Így fedezte fel a nyolc ősjelet, hogy általuk kapcsolatot teremtsen a fényes istenekkel, és hogy minden lény állapotát rendezze.”

A világegyetem változó, mozgásban lévő állapotát jelképező Ég utáni, avagy Későbbi Ég szerinti sorrend (後天八卦 Hou Tian Ba Gua) felfedezése a fél évezreddel későbbi Xia-dinasztia (kb. i.e. 2070 – kb. i.e. 1600) alapítójához, Nagy Yühöz (大禹 Da Yü) kapcsolódik. A Xia-korban a birodalom áradásoktól szenvedett, és az idős Shun 舜 császár megkérte fiát és ifjú nemeseit, hogy tegyenek valamit ez ellen. Mind kudarcot vallottak. Ekkor lépett elő a csúf külsejű, ám annál bölcsebb sámán, Yü, aki ismerte a vizek irányításának titkát. Hegyeket és dombokat formált át, csatornákat ásatott és összetett vízvezetékrendszert építtetett, amellyel már vissza tudta terelni a megáradt folyókat a tengerbe. Amikor a víz áramlása lecsöndesedett és a szintje leapadt, egy teknős bukkant elő a hullámok közül, páncélján különös mintázattal. Ez volt a Luo Shu (洛書 Luo-folyó írása), amely az összetett fengshui módszerek alapjául szolgált. Más legendák úgy említik, hogy már a Sárga Császár is birtokában volt e bűvös négyzet titkának, sőt, amikor az ellensége ködöt bocsátott a seregére, a Kilenc Ég Úrnőjétől tájolóval felszerelt harci szekeret (指南車 zhi nan che) kapott, hogy kitaláljon az átláthatatlan sötétségből. A kocsi tetején elhelyezett kis alak mindig délre mutatott, bár működése nem a mágnesességen alapult, hanem különleges mérnöki vívmány volt. Ezzel olyan stratégiai előnyre tett szert, amelynek birtokában nem volt kétséges a győzelme.

Mivel a kínai naptárszámítás kezdőpontja i.e. 2697, úgy tartják, a Sárga Császár (vagy valamelyik tudósa) ekkor alkothatta meg a Xia-kalendárium (夏曆 Xia Li) néven ismertté vált naptárt. Ez ún. luniszoláris – vagyis a Hold és a Nap mozgásán alapuló – összetett naptárrendszer volt, nyilvántartotta a négy évszak változásait s a holdfázisokat. Az idő jelölésére feltehetően már ekkor is a 10 Égi Ág és a 12 Földi Törzs párjait (天干地支 Tian Gan Di Zhi) használták. Az hagyományos év kezdetének a téli napfordulót követő második újhold napját tartották, amely későbbi dinasztiák uralkodása alatt módosult az első, illetve harmadik újholdra – végül a Han-kortól kezdve ismét a második újhold számít az újév első napjának. Metafizikai és tudományos szempontból az év kezdetét a téli napfordulóhoz (a Yang születése), illetve a Napkör kiindulópontjához (Li Chun – Tavasz Kezdete, a Tűz Qi születése) kötötték.

A Xia-dinasztiát később a Shang-dinasztia (i.e. 1600 – i.e. 1046) szorította ki. Régészeti bizonyítékok alapján ismert, hogy már ekkor figyelembe vették a mágneses elhajlást, a Föld forgása következtében kialakuló különbséget a valódi északi iránytól: a korai bronzkori (i.e. 2000 – i.e. 1500) Erlitou kultúra királyi palotáit néhány fokkal nyugatra, az Anyang 安陽 közelében feltárt Shang-kori királysírokat tíz fokkal keletre tájolták a valódi északtól. Ezt az elhajlást azonban iránytű nélkül, pusztán az égbolt megfigyelésével, a Nap és a csillagok látszólagos pályájának tanulmányozásával határozták meg. Hasonló módszer alkalmazásáról árulkodik a Shang-dinasztia első fővárosa, Xibo 西伯, illetve későbbi fontos települése, Aodu 隞都 köré épített falak kialakítása is. E korai leletek tanúsága szerint a lakhelyek és az elhunytak nyughelyének kedvező kialakítása egyaránt fontos volt és hasonló elvek szerint történt.

A legkorábbról fennmaradt írásemlékeknek tartott jóscsontokból és bronzvésetekből ismerjük, hogy a Shang-korban a naptár 12 holdhónapot (és egy szökőhónapot) jegyzett, és következetesen a 12 Földi Törzs és 10 Égi Ág Gan-Zhi 干支 rendszerét alkalmazta a napok és évek meghatározására, valamint számon tartotta az ezekből fakadó 60-éves Jia-Zi 甲子 ciklusokat. Ezek ma is a hagyományos kínai időszámítás szerves részei, továbbá meghatározó rendszerek a Négypilléres Sorsmeghatározásban, a Xuan Kong Feng Shuiban és más metafizikai módszereknél is. Megjegyzendő, hogy a sorselemzésben ekkor még a születési évre esett a hangsúly.

Egy hozzáértő kezében a He Tu és a Luo Shu ábrák a világegyetem égi és földi megnyilvánulásainak megfigyelésével karöltve lehetővé tette a fontosabb események, katasztrófák előrejelzését.

„A Sárga-folyó tervet, a Lo-folyó írást hozott:
a szentek és bölcsek számára ez lett a minta.”

Ilyen szakértő volt Ji Chang 姬昌 is, aki később Zhou-dinasztia poszthumusz alapítójaként, Wen királyként (周文王 Zhou Wen Wang) vált ismertté. A Shang-kor utolsó uralkodójának, Zhou királynak (商紂王 Shang Zhou Wang) idején élt, akinek fejébe szállt a hatalom és sorra szörnyű, gyomorforgatóan kegyetlen tetteket hajtott végre. Amikor Ji Chang tudomást szerzett Zhou Wang király égbekiáltó tetteiről, felsóhajtott. A király ezt ellenszenvnek tekintette, és hét évre börtönbe vetette. Ji Chang azonban az ősjelek tanulmányozásával megjósolta saját bebörtönzését és szabadulását, valamint a Shang-dinasztia pusztulását és a Zhou-dinasztia felvirágzását. Az elterjedt történet szerint a börtönben jegyezte le az eljövendő korokra vonatkozó intelmeket, és tökéletesítette cickafark-kórókat alkalmazó jóslási módszerét, amelyet a Zhouyi (周易 Zhou-kori változások avagy tágabb értelmezésben: Korszakonkénti változások) című klasszikusban foglalt össze. Kiszabadulását követően felkelést szervezett, szövetségeseket toborzott az ellenállás tagjai közül. Felvette a Zhou Wen király nevet, bár uralkodását nem sokáig élvezhette, mert néhány év múlva meghalt. Fia, Wu 武 folytatta a csatákat a Shangok ellen, míg végül győzedelmeskedett és hivatalosan is megalakult a Zhou-dinasztia (i.e. 1046 – i.e. 256). Apja általános útmutatásait, amiket a hexagramokhoz írt, összevetette a megtörtént eseményekkel, és a 64 jósjelet a ma is alkalmazott sorrendbe rendezte – ezt úgy ismerjük mint Wen király sorrendje (文王卦序 Wen Wang Gua Xu).

A jóscsontok üzenetéből arra lehet következtetni, hogy a Shang-korban elhanyagolták a Mennyek és a Legfőbb Uralkodó (上帝 Shang Di, a teremtő főisten) tiszteletét – vagy elfordultak tőle, vagy a világi életben játszott szerepe szorult háttérbe –, helyette saját őseikhez, elődeikhez imádkoztak. Ez magyarázhatja a sírhelyekhez kötődő fengshui gyakorlatok hangsúlyosságát ebben az időszakban.
A Zhou-királyok folytatták az ősök iránti tiszteletadás hagyományát, ám visszaállították a Legfőbb Uralkodó szentségét és újra összhangba kerültek az Éggel. Magukat az Égiek fiainak (天子 Tianzi) nevezték. Ettől kezdve az uralkodó hatalom birtoklása csak a Mennyek jóváhagyásával történhetett – ez volt az Égi Megbízatás (天命 Tian Ming); ha egy uralkodó erkölcsileg romlottá vált, vagy nem tett eleget kötelességeinek, az Ég megvonhatta tőle ezt a jogot és átruházhatta egy arra érdemes személyre. Erre az időszakra úgy emlékeznek vissza, mint a Nagy Béke és Összhang korára: virágzott társadalom, a kereskedelem, az ipar, a tudomány és a szellemi élet. Ez a kor mai napig meghatározó filozófiai irányzatok (pl. konfucianizmus, taoizmus, legizmus) virágkorát is jelentette, amely együtt járt a metafizikai elméletek fejlődésével és egységes rendszerbe foglalásával.

Felhasznált források:

• Elizabeth Moran, Joseph Yu: The Complete Idiot's Guide to Yi Jing, Pinguin Group, 2002; 13-58. oldal
• Eva Wong: Feng-shui – The Ancient Wisdom of Harmonious Living for Modern Times, Shambhala Publications, 1996; 13-19. oldal
• Richard Wilhelm: A Változások Könyve, Édesvíz Kiadó, 2001; 297., 304-305. oldal
• Li Liu: The Chinese Neolithic: Trajectories to Early States, Cambridge University Press, 2004; 230-237. oldal
• Paul Wheatley: The Pivot of the Four Quarters, 1971, 46. oldal
• Mark Edward Lewis: The Construction of Space in Early China, 2006, 275. oldal