Nyugaton elterjedt nézet, hogy a Forma Iskola és az Iránytű(s) Iskola a Feng Shui két ősi „iskolája”, két különböző ágazata. Ezek azonban nyugati elnevezések, Kínában nem igazán használják őket.

 

„A klasszikus így szól:
A földnek négy tájalkotó eleme van,
a qi a nyolc irányt követi.”

– Temetkezések könyve

Eredetük a valóság két különböző rétegét leíró módszerekre vezethető vissza. A Xing Fa (Terepformák törvényei) nevezetű módszer a qi puszta érzékszervekkel érzékelhető megnyilvánulásainak – a domborzat, a környező táj, a talaj, a vizek és hegyek – vizsgálatát takarja. Többek közt magában foglalta a földalatti és földfelszíni qi-áramlások (ún. sárkányerek), ivóvízforrások, építkezésre vagy temetkezésre alkalmas terepviszonyok meghatározását, alkalmazói képesek voltak kijelölni a qi ideális összesűrűsödésének (ún. sárkányvacok) helyét. A Li Fa (Tudományos módszer) pedig a qi érzékszerveinkkel közvetlenül nem megtapasztalható oldalát vizsgálja a térben és időben megnyilvánuló hatások, összetett matematikai, kozmológiai-metafizikai összefüggések és csillagászati megfigyelések alapján. Kutatásaik arra irányultak, hogy mikor milyen állapotban van a qi, és hogy egy adott helyre ható erők időbeni változásait hogyan használhatják ki. Úgy is mondhatjuk, hogy az előbbi a qinek a Földön leképeződött hatásait, az utóbbi pedig az Égből eredő okait, mintázatait elemzi.

A történelem során, mint azt a bevezetőben is említettük, a tudás átadása nem mindig volt teljes. Mivel a Li Fa összetett számításainak megértéséhez s hozzáértő alkalmazásához a tanítványoknak kellő szellemi felkészültséget, bölcsességet és erkölcsi érettséget kellett tanúsítaniuk, a mesterek hétpecsétes titkokként őrizték a képleteket. Rejtnyelven írt verseken keresztül osztották meg tanítványaikkal, ám a megfejtéséhez szükséges kulcsot sokszor csak halálos ágyukon adták át. Előfordulhatott, hogy a mester hamarabb elhunyt, mint hogy megoszthatta volna a tudást, vagy a tanítványok sosem váltak olyan éretté, hogy alaposan megértsék a képletek működését. Emiatt kialakultak olyan tanácsadói csoportok, akik csak a Xing Fa tanításait ismerték, a képleteket pedig alig vagy egyáltalán nem tudták alkalmazni a gyakorlatban – ők voltak a „formák szakértői” (Xing Jia). Voltak persze olyanok is, akik birtokába jutottak a Li Fa képletek titkának, de túl sok szerepet tulajdonítottak nekik, s gőgösen elhatárolódtak kevésbé tudományos módszereket alkalmazó társaiktól – ők voltak a „qi szakértői” (Qi Jia). Azon keveseket, akik mindkét tudás birtokában voltak, „a formák és a qi szakértőinek” (Xing Qi Jia), vagy „yin-yang szakértőknek” (Yin Yang Jia) nevezték.

A Song-kortól (i.sz. 960-1279) kezdve a valaha egységes egészt alkotó két megközelítés eltávolodott egymástól, mígnem egyszer csak teljesen különváltak, s különböző iskolákat kezdtek alapítani a csonka tudásra. Egyik oldalon megszületett az utókor által Xing Shi Pai (形勢派 Forma és Táj Iskola) néven illetett irányzat, amely alig ismerte a képleteket, de az terepformák és a táj kialakulásának törvényszerűségeiről, a föld mélyén húzódó erővonalakról mély tudást őrzött. Elemzési módszerük a kézzelfogható tapasztalatokon és az intuitív megérzéseken alapult. A másik irányzat a Li Qi Pai (理氣派 Qi Rendszerező Iskola) nevet kapta a történészektől. Követői jól ismerték az összetett képleteket, de viszonylag kevés hangsúlyt fektettek a környező táj vizsgálatára, jobbára csak zárt térben (pl. városban, épületben) megnyilvánuló hatásokkal foglalkoztak. Elvont, intellektuális, kísérleteken alapuló elemzése összetett számításokat alkalmazott a qi-mintázatok meghatározására.

E két irányzat tanácsadóinak tevékenykedése nyomán születhettek a nyugati elnevezések, ám megkülönböztető névként nem igazán állják meg a helyüket. A „Forma Iskola” módszereire valóban kevésbé jellemző az iránytű szükségessége, de nem mondható, hogy teljesen nélkülöznék azt. Az „Iránytű Iskola” követői pedig ha részben is, de figyelembe veszi a külső környezetet, terepformákat.

Ez az elkülönült viszony egészen a XVII.-XIX. századig fennállt, akkoriban ismerték fel újra egyes mesterek, hogy egy helyre ható erők elemzése elválaszthatatlan a hatások időszerűségének vizsgálatától. Hasonlóan, a szűkebb (zárt, belső) környezetben ható erők szoros összefüggésben vannak a tágasabb (külső) környezetben ható erőkkel. A Földön megnyilvánuló hatások és az Égből eredő hatások figyelembe vétele egyaránt fontos – éppen hogy együtt, egymást kölcsönösen kiegészítve mutatják meg a teljes képet, önmagukban csonka módszerek csupán, nem alkalmasak a valóság hiteles feltérképezésére. Rájöttek, hogy szükség van egy átfogó szemléletre, a sok tudástöredéket egyesítő megközelítésre – ez lett a Xuan Kong Pai (Idő és Tér Iskola).

Ez azonban nem új felfedezés volt, csupán újrafelfedezés. A Xuan Kong alapeszméjét már a Qin Shi Huang 秦始皇 császár uralkodása alatt (i.e. 259 – i.e. 210) született Zöld tarisznya klasszikusában (青囊经 Qing Nang Jing) felvázolták, és számos Song-kori (i.sz. 960-1279) alapműben kifejtették az időben és térben megnyilvánuló hatások törvényszerűségeit.