A legősibb klasszikus fengshui irányzatnak tartják. A San He elnevezés minden bizonnyal arra utal, hogy a felméréshez alkalmazott képleteik főként a 12 állatjegy hármas kombinációira (vagyis amikor három, elemi összhangban lévő Földi Törzs együttesen jelen van), a hozzájuk kapcsolódó irányokra és a qi fejlődésének 12 állomására vonatkozó összefüggésekre épülnek. Nagy hangsúlyt fektetnek a külső terepformák, domborzati viszonyok megvizsgálására, a virágzó qi áramlási útjának és összegyülemlésének felderítésére. Mindenekelőtt ezeket tartják fontosnak, s csak az után térnek rá a telek épületeinek belső elemzésére.

A hagyomány szerint a Tang-kori (i.sz. 618–907) Yang Yunsong 楊筠松 mestert tekintik a megalapítójának. Yang mester nagy hangsúlyt fektetett a terepviszonyok vizsgálatára. Kiterjedt elméleti és gyakorlati ismereteket szerzett a sárkányvacok és az azt körülölelő négy védelmező (si ling) meghatározásában. Behatóan tanulmányozta a tájkép arculatát, a talajviszonyokat, valamint a vízáramlások folyási irányát és a környező dombok, alacsonyabb hegyvonulatok jellegzetességeit is. Örökségét olyan híressé vált mesterek vitték tovább, mint Zeng Wen Di 曾文迪, Jing Dao He Shang 靜道和尚 és Lai Bu Yi 賴布衣.

A San He irányzat alapművei:

• Han Long Jing (撼龍經 A Sárkány felébresztésének klasszikusa)
• Yi Long Jing (疑龍經 A Sárkány kikémlelésének klasszikusa)
• Yu Sui Zhen Jing (玉髓真經 Jáde-velő igaz klasszikusa)
• Ru Di Yan (入地眼 Belépés a Föld Szemébe)
• Xue Xin Fu (雪心賦 Hószív költemény)

Yang mester bölcsessége ellenére a San He Iskola eljárásai és számításai következetlenségről árulkodnak, ami miatt a XVII. századi Jiang Dahong 蔣大鴻 nagymester élesen bírálta is az iskola követőit. Például a San He egyik ágazatában a homlokzat alapján használják a képleteket, a másik ágazatában pedig a fekvés alapján számolnak – a két eredmény egymás szöges ellentéte lesz. Az irányzat nevének eredete sem mindenhol tiszta, némelyek szerint a San He a Három Adottság (三才 San Cai) – Égi, Földi és Emberi lehetőségek – harmonikus együttlétét illetve az erre való törekvést jelenti. Ám ez általános fengshui alapelv, nem igazán utal az iskola sajátosságaira. Yu mester meglátása szerint „mindmáig nem létezik olyan kiadvány, amely ésszerű levezetésekkel, logikai sorrendben mutatná be az iskola tanításait. A magyarázat az, hogy a San He iskolában egyszerűen nem létezik ilyen sorrend.”

A külső környezet arculatát, a táj felépítését illető megfigyeléseik többsége kortól független, hitelesen alkalmazható megoldásokat jelent. Ám bizonyos San He formulák használata súlyos hibákat eredményezhet – többnyire azért, mert nem veszik számításba az időben változó szempontokat a Földi Qire vonatkozóan. A Nap járását, a 28 csillagképet és más bolygóállásokat felhasználják ugyan képleteikhez, de nem vizsgálják a formákat a folyamatos mozgásban lévő elemek, a dinamikus változás tekintetében – mondhatni „kötött idővel” számolnak. Tisztában voltak azzal, hogy a qi változó (yang) és változatlan (yin) módon is megnyilvánulhat, ám szemléletük szerint a már kialakult terepformák nem változnak, századok múltán is ugyanott és ugyanúgy találhatóak meg, mint annak előtte. Távolról végigtekintve a nagy hegyeken és nagy folyókon, az állandóság gondolata kézenfekvő lehet, ám földtörténeti bizonyítékok alapján tudjuk, hogy ez csupán látszólagos: a táj lassan, de folyamatosan alakul, fejlődik az idők során.
A Qing-korban (1644-1911) élt Shen Zhureng 沈竹礽 (1849-1907) kezdetben elkötelezett híve volt a San He iskolának. Ám egy alkalommal a hosszú életet és jólétet sugalló felmérés ellenére az általa kijelölt helyen temetkező hivatalnok szörnyű balesetet szenvedett és meghalt. A nagyrabecsült San He mesterek ugyanúgy értetlenül álltak az eset előtt, mint ő, így az iskola módszerei hiteltelenné váltak a szemében. Később jutott tudomására, hogy a végzetes hiba oka a változó idő figyelmen kívül hagyása volt.

San He Luo Pan

A San He Pannak, vagy (az irányzat feltételezett alapítója után) Yang Gong Pannak nevezett hagyományos fengshui iránytű gyűrűinek kialakítása, fokbeosztása eredetileg sírok tájolására és vízlelőhelyek meghatározására szolgált. Yu mester azonban rámutatott az ősi templomok és sírhelyek mai eszközökkel történő elemzésének hiábavalóságára. Az akkori mágneses viszonyok nem azonosak a mai iránytűk készítésekor uralkodó mágneses viszonyokkal. A mágneses elhajlás évente mintegy 4 szögpercet elmozdul, ráadásul földrajzi hosszúságonként is eltérő, így az ősi és mai mérések kétséget kizáróan összeegyeztethetetlenek.

Howard Choy mester előadása szerint a mágneses északi pólushoz igazított ún. Helyes Beosztás (Zheng Jin) gyűrű kidolgozását Qiu Yen-han (i.sz. 713-741) mesternek tulajdonítják. Ez a Földet tükrözte, ennek segítségével vizsgálták a San He mesterek a hegyek és más kötött terepformák tájolását, az épületek fekvési irányát. Yang Yun Song (i.sz. 834–906) idején a mágneses elhajlást is igyekeztek feltüntetni az iránytűn, ami a korabeli viszonyoknak megfelelően 7,5 fokkal a mágneses északi iránytól keletre esett. Ez volt az ún. Központi Beosztás (Zhong Jin). A XII. században Lai Wen Jun fengshui mester kidolgozott egy gyűrűt – ún. Határoló Beosztást (Feng Jin) –, ennek északi irányát a mágneses északi iránytól 7,5 fokkal nyugatra igazítva (feltételezhetően a csillagászati északi irányt tükrözendő). Ez az Eget tükrözte, ezzel vizsgálták a vizek folyási irányát, a vízlelőhelyek tájolását. Persze idővel kiderült, hogy ez mégsem kielégítő, tartós megoldás, hiszen a különböző gyűrűk kötött elhajlást szemléltetnek. Éppen ezért a fengshui mesterek az iránytű mellett egy napórát is igénybe vettek a mérésekhez.

Legfontosabb módszerei:

• San He Luan Tou (三合巒頭 Hegyvonulatok és hegytetők)
• San He Xing Xiang (三合形象 Terepformák látképe)
• San He Shui Fa (三合水法 San He Víz-módszerek)